Az irodaházat, ahol dolgozott, a közeli nagyváros klasszikus ízlésben fogant közepére építették fel betonból és mindenféle szürke és fekete műanyagból. Úgy állt ott magában, mint egy múzeumi márványpadlóra bocsájtott székletdarab.

Ide járt be nap mint nap megannyi átszállóval a kesze-kusza utcák végtelen hosszán. Előbb buszra ül, ami otthonától alig ötven méternyire veszi fel és mindig szabad rajt megszokott helye a vezetőfülke mögött. Mikor az ott tárolt partvison és lapáton átdobta egyik lábát és  elhelyezkedett az ülésben, táskájából-amit a rendszeres bőrápolásnak köszönhetően tizenöt éve használ- előveszi olvasmányát, orrára illeszti szemüvegét és egy önfeledt negyed órát tölt kedves betűi társaságában. Paszternakot különösen kedveli újabban. Ez a rövid út az utolsó nyugodt szelete a napjának, egészen késő délutánig, amíg újra haza nem ér. Nincs ideje belefeledkezni a történetbe, mert a koszos ablakhoz már közeledik a megálló, ahol majd trolira pattan. Könyvét összedörrenti, kikászálódik helyéről és ugrik is le a buszról. Ha a trolit lekési, újra kell terveznie a továbbiakat. A trolibusz után villamos viszi tovább vad nyikorgásokkal, egészen a tér fölött dögkeselyűként trónoló irodaépület lábáig.

A nap első igazi megrázkódtatása, mikor belép az önműködő ajtón és köszönnie kell a portásnak. Fél tőle. Ki nem állhatja ravasz tekintetét. Mintha tudná mit művelt este a fürdőszobában, vagy, hogy mit telefonozott anyósával és ezek alapján vág fölényes vagy együttérző arcot. Ennek az embernek a tolakodó jelenléte elrontja a napját, ami még el sem kezdődött. Csak átjutni valahogy.

Úgy érzi magát, mint a tízpróbázó, akinek sem szándéka, sem képessége, hogy a versenyen részt vegyen, mégis eredményt vár tőle a külvilág. A célvonalnál várja a lincselésre kész tömeg.

A következő megmérettetés a nyolc órási megbeszélés. Az emlékeztetőkben úgy hivatkoznak rá: meeting. Ha egy ötvenéves ember megengedhetné magának a sírást, akkor minden bizonnyal záporoznának a könnyei a fél órás esemény alatt. Főnöke visszataszító negédessége a női alkalmazottakkal szinte undorítja. A nyakkendője is undorítja. Rendszerint spagettivékony madzag lóg a nyakában, kirakati neonszínekben, ő pedig, mint valami förtelmes nyakkendők Stockholm-szindrómás betege, nem bírja levenni róla a szemét. Minden figyelmét arra fordítja, hogy viszolygását kordában tartsa, így gyakran nem is tudja, mi folyik körülötte. Helyesel, ha a helyzet úgy kívánja, még nevet is, mikor a többiek ezt teszik, de belül már leugrott az épület tetejéről ordítva. Mikor a részlegvezető és a műszaki ellenőr egymást licitálja felül hozzáértést színlelő okoskodásban, van ideje leellenőrizni egy tegnapi posztja népszerűségét. Növeli a tabletje és az asztallap közötti szöget, hogy a többiek ne láthassák a képernyőjét és előkeresi a bejegyzést. Egy tévhitet kívánt eloszlatni a menstruációs ciklus maják általi értelmezésével kapcsolatban. Kommentár érkezett.  Még szép, hiszen érdekes téma és csupa nóvummal állt most elő. Ledermed. Egy nő azt írta neki, hogy a neve alapján vélhetően kevés személyes tapasztalata lehet a menzeszről, így inkább maradjon a kaptafánál és ne avatkozzék ebbe a kérdésbe. Elbillentette fejét és újra elolvasta a hozzászólást. Azonnali harag gyúlt benne. Valaha látott egy filmet, amiben egy lény emberből emberebe, sőt állatba vándorol, és átveszi az irányítást a megszállt testek felett. Aztán a film végén a szörny kutyaszorítóba kerül, úgy néz ki, gazdatest nélkül marad. Magából kikelve így kiált fel: baszd meg a kurva anyádat! Ezt a mondatot írta most oda válaszképp a sértésre. Régóta várta, hogy ledobhassa ezt a Fat Man-t, ezt a tökéletes replikát valakire. És épp egy nőre! Így még nagyobb a gyönyör. Majdnem megérinti a szöveget, ami olyan kedves számára, akár egy most született cinege rózsaszín fejecskéje. Baszd meg a kurva anyádat, ez tomahawk01234 felhasználó válasza. Ahogy szemlélte művét, pulzusa rendeződött és megnyugodva nézett fel a képernyőről és felsőtestét is előre-hátra lengetve helyeselt főnöke megállapításához. Miért hordasz ilyen nyakkendőt, te barom? - gondolta bólogatva.

A megbeszélések végén mindig előreengedte a kollegákat, s utolsóként hagyta el a támadóan kék szőnyeggel és a semmihez sem illő lambériával idegenszerűvé alakított szobát, vállalva ezzel azt, hogy ő zárja az ajtót, s a kulcsot neki kell leadni a titkárságon. Szívesen teszi. A titkárnő egy korán elnyílott, negyven éves, fiús hajú jelenség, neki azonban friss levegőt jelentett egy pár szavas légneműen könnyű flörtbe bonyolódni vele.

Nem rendelkezett olyan képességekkel, amelyekkel legalább hozzávetőlegesen megokolhatná, miért érez úgy, ahogy. Együgyűségében odáig se gyakran jutott el, hogy undorát a saját életével szemben észrevegye. Tegnap munka után betért a piacra, s ott összeveszett a zöldséges stand kisegítőjével, egy vizenyős szemű, gyér haját zsíros foltokban viselő férfival. Talán kiszagolta a vele szemben álló fél ingatagságát, hirtelen fellobbant hiénahabitusa sérült földimalacként értelmezte a szerencsétlen munkást. A vita hevében egyet taszajtott is az emberen, közben szemét forgatva figyelte, hogy a külvilág látta-e bátor akcióját. Még ezt is odasziszegte neki: csöves! Ez a diadal széppé varázsolta estéjét. Feleségének besegített a vacsoránál, s a mosogatást is elvállalta. Mikor a napjáról mesélt, főnökét emlegetve olyan hangot ütött meg, amit ritkán engedett meg magának. Komfortosan és céltudatosan mozgott életének kibővített keretei között. Egészen reggelig, mert mára újra elveszett a harcban kivívott magabiztossága.

Délig van néhány zavartalan órája. Irodája magányában ellenőrzi a rendelések teljesítését, statisztikai modellekbe rendezi az adatokat, közben városvezetési cikkeket kommentál és strandoló nőkről néz vintage naptárképeket. Székének nyikorgása újra és újra kizökkenti. Most jut eszébe: múlt hónapban érkeztek új székek. Kollegái vidáman bontották le róluk a fóliát és hangos nyögésekkel vágódtak beléjük. Ő nem kapott. Talán félreértés.

Közeleg a tizenkét óra. Mindjobban fészkelődik. Újabb megbeszélés. Ezúttal kettesben a főnökével. Mit akarhat? És éppen ebédidőben. Direkt csinálja. Sóhajtva nézett a minihűtő felé, amiben ott lapul az éthordója. Türelmét vesztve szállt harcba egy híroldal törzsközönségével. Az anyád picsája! - zárta rövidre a vitát egy szemtelen szájalóval.

Ezen pufogott akkor is, míg főnöke irodája felé tartott a minden belső logikát nélkülöző folyosók labirintusán. Mégis hogy képzeli? Nem egy autóversenyt láttam már, nekem van igazam.

Tenyere alatt puhán engedett a fényes kilincs

Áhh, ülj le! - invitálta főnöke és egy fotelra mutatott. A tőle legtávolabbi felé.

Egy perc türelmedet kérem, még várunk valakit. - mondta és valamiért megrázta csuklóján a lazára engedett Rolex Datejustot.

De már itt is van! Gyere csak, gyere, gyere! - és kinyújtott kézzel tett meg tizenöt métert az érkező felé, aztán vállon fogva odakormányozta maga mellé.

Mikor már mindnyájan ültek, belefogott. Egy alig észrevehetőt köhögött előtte.

-Nos, kis átszervezés mellett döntöttünk. Tudod, mostanában elégedetlenek fent a teljesítményeddel. – itt kis szünetet tartott, hátha érkezik egy kis segítség az áldozattól. A decens gyilkos is jó néven veszi, ha nincs túl nagy rumli a munkája körül, de nem kapott támogatást, úgyhogy folytatta.

Szóval bemutatom az utódodat. - s jelentőségteljesen fordult a magas, elegáns öltönyt viselő ember felé. Szemei úgy csillogtak, mintha e két tágult golyónak valami példátlan szerencséje lenne, hogy őt nézhetik.

Ő ezalatt leforrázva és úgy égett-hólyagosan összezsugorodva ült tőlük tíz méterre. Csőlátással nézte a két sziluettet, akik most forgatják ki eddigi életéből. Izzadt. Ujjai elindultak, hogy ingének legfelső gombját kieresszék, de félúton sikerült leállítani a mozdulatot. Hirtelen távol került e két embertől, a szobától, a várostól, irodájának spenótbűzétől. Alig várta, hogy innen kiszabaduljon és megmondja a magáét az ismeretlennek, aki kétségbe vonta szakértelmét a versenyautók aerodinamikájáról.

Még nem tette be maga mögött az ajtót, mikor az új seprűt emlegetve koccant két pohár.

Kezei nyomán két meleg tócsa maradt a fotel bőrkarfáin.