Percekig tartott, amíg a kabátok és rongyok alól kiverekedte magát. Végre kiült az ágy szélére.  Lehelete fásultan füstölög az arca előtt. Lábfejeit vászonba bugyolálta, az így képződött két ruhagolyó és a belőle kihajtott nadrágszárak úgy néznek ki, mint az ültetésre váró fenyőfák. E szomorú…

 A kocsma ajtaja nehézkesen, nyikorogva tárult föl, és mint egy részeg hajó, bedülöngélt rajta a kék ember. Egy vitorlányi hideg szelet is hozott magával, meghígítva a szobában úszó sötét dohányfüstöt. Így már látta a benne révedező alakokat. Brrr, bökték oda neki, siess befelé ember, még halálra…